1
0 elem van a noteszemben!
1

Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény

Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény

A Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény a 2001-ben, a Magyar Millennium ünnepségeihez kapcsolódóan Vasváron megrendezett rendtörténeti kiállítás révén jött létre. A gyűjtemény célul tűzte ki a domonkos rend szétszóródott és kallódó történeti emlékeinek összegyűjtését, bemutatását és a feldolgozás szakmai és technikai hátterének megteremtését.

 

Egyéb érdekes információ:
A Magyarország legrégebbi, ma is álló domonkos kolostorában működő Vasvári Múzeum a kiállítás megrendezése mellett elvállalta a rendtörténeti emlékek gyűjtésének és feldolgozásának szakmai irányítását, melynek kereteit a Szent Domonkos Rend Magyar Tartományfőnöksége és a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága együttműködési szerződésben rögzítette. A Gyűjtemény célul tűzte ki a domonkos rend szétszóródott és kallódó történeti emlékeinek összegyűjtését, folyamatos bemutatását, a feldolgozás szakmai és technikai hátterének megteremtését, mindezt összekapcsolva a kiemelkedő műemléki értékű vasvári kolostor felújításával. A kezdeményezés rövid időn belül látványos eredményeket hozott, a kolostorépület felújított emeleti szintjén a kiállítás mellett ma már egy műemlékkönyvtár és egy rekonstruált szerzetesi cella is várja a látogatókat, a kutatóknak pedig a műemlékkönyvtár anyaga mellett egy rendtörténeti szakkönyvtár, egy kisebb levéltár, egy folyamatosan bővülő adattár és immár ez az internetes honlap is rendelkezésére áll.

Megjegyzés:

  • Előre bejelentett látogatókat ettől eltérő időpontban is fogad a múzeum.
Szolgáltatások, tulajdonságok:
Múzeum / Kor: XX. század
Múzeum / Behatárolás: vallás
Múzeum / Információk: magyar
Múzeum / Idegenvezetés: magyar
Múzeum / Tervezhető tartózkodási idő: fél nap


Cím: 9800 Vasvár Kossuth utca 1
GPS koordináták: 47.0492, 16.7994
Telefonszám: +36/94/573-220
E-mail cím: muzeum.vasvar@axelero.hu
Honlap: www.vasvar.hu
Egyéb elérhetőség: http://www.lomart.hu/domonkos-muzeum/index.html
» Térkép

További elemek a Örökségünk és múltunk kategóriában:

1 Berzsenyi Dániel Emlékmúzeum

Berzsenyi Dániel (1776-1836) 1750 körül épült barokk szülőházában emlékmúzeumot rendeztek be a költő tiszteletére. ...
» Térkép » Tovább

1 Grah Turisztikai Parasztgazdaság, Otovci (Ottóháza)

A Grah Turisztikai Parasztgazdaságon tipikus paraszti építészet látható.
» Galéria » Térkép » Tovább

1 Puhan Turisztikai Parasztgazdaság, Bagonya (Bogojina)

Látogassa meg a Puhan Turisztikai Parasztgazdaságot Bagonyán és pihenje ki magát az árnyék hűvösségében.
» Galéria » Térkép » Tovább

1 Alsósági Evangélikus Templom

Az alsósági evangélikus egyházközség története 1538-ig nyúlik vissza.
» Térkép » Tovább
Választható régiók
Vas megye Zala megye Pomurje
Csomagajánlatok
Osztálykirándulás a vulkánok földjén
2014. 10. 30. 10:50 - 2020. 10. 30. 10:50

Kézzelfogható élmények a vulkánok működéséről!
5 millió év nyomában
2014. 10. 30. 10:38 - 2020. 10. 30. 10:38

Egy élménydús hosszú hétvége VulkánSágon!